A ló fajtáinak csoportosítása

A több mint 100 lófajta csoportosítására számos lehetőség van. Többnyire szubjektív alapokon nyugszanak, bár igyekeznek objektív törvényszerűségeket figyelembe venni. Ebből kifolyólag tévedhetetlen, hibátlan csoportosítás nincs, de talán akkor járunk legközelebb az igazsághoz,, ha a lófajtákat a

-melegvérű

-hidegvérű

-póni- és kislófajták

-használati típusok szerint csoportosítjuk.

Melegvérű lovak

A testtömeg, a méret, a csontozat, a külső forma és a vérmérséklet alapján különböztetjük meg a hidegvérű lovaktól. Kevésbé tömegesek, finom csontozatúak, viszonylag kicsi, jól formált patájuk van. Nem jellemző rájuk a barázdált far. Szőrük finom, vékony, selymes tapintású. Bokaszőrük nincs vagy nagyon kevés.

Mozgásuk elasztikus, térölelő járásúak. A 3 jármódon kívül némely fajtára jellemző a poroszka és a telt mozgás. Küllemi tulajdonságaik univerzális hasznosításra utalnak. Vérmérsékletük élénk, ami gyors mozgást, kitartást eredményez.

Tartással, takarmányozással szemben igényesek. Közepesen gyorsan fejlődnek, ennek következtében hosszú életűek. 

Hidegvérű lovak

Rengeteg vonatkozásban ellentéte a melegvérű lónak. Küllemi benyomásuk alapján az erővel párosult tömeget testesítik meg, ehhez jó izmoltság és barázdált far, ágyék társul. A lábak rövidek, ez elősegíti a hatalmas vonóerőt. A nyak magasan illesztett, terjedelmes. Sörényéből dús, vastag szálú hullámos sörény nő, amely annyira dús lehet, hogy mind a két nyakoldalra lehullik. Hasonlóan terjedelmes az üstök és a farokszőrzet is. Tömött, dús bokaszőrzet jellemző rájuk.

Nyugodt vérmérsékletű, könnyen kezelhető lovak. Gyors fejlődése, szivacsos csontozata, vizenyős izomzata miatt rövid az élettartama.

Póni- és kislófajták

A „póni” szó, gyűjtőfogalom, amit kistermetű lovak általános megnevezésére használnak, tehát nem egy egységes lótípust jelent. Valamikor olyan kistermetű lovat jelentett, amelynek belső és külső tulajdonságai sem különböztek a háziló vad ősétől, amelyekből többnyire kedvezőtlen környezeti feltételek között alakultak ki.

A pónifajták majdnem mindegyike szilárd és erős szervezetű, nagy ellenálló képességű, erős csontozatú, igénytelen, különösen hosszú életűek. Akciós mozgás, zömök alkat, dús sörény, üstök és farokszőrzet jellemzi őket. Kitartó és jó állóképességűek, csak megbízható használati tulajdonságaik, és arányaikban való különbség különbözteti meg őket a nagyobb mérető lovaktól.

Használati típusok

A típus szóval jelölhető a küllemi testalakulás, a testforma, a testarányok, de a lótenyésztésben sokáig a vérmérsékletbeli megkülönböztetésre, hasznosítási formára értették..

A típus fogalmának értelmezése sokféle lehet:

-biológiai típusosztály

-nemesítés-módszertani típusosztály

-hasznosítási típusosztály

-alkalmazott genetikai típusosztály

(a típus: az állat anatómiai, szövettani, élettani, genetikai és pszichológiai felépítése, amin az egyed megjelenése és használati tulajdonságai alapulnak.)

1.	Összesen több mint 400 lófajta létezik a világon. Már a természetben is legalább négy főtípusuk fejlődött ki. A háziasított lovainkat is négy csoportba sorolhatjuk: póni, telivér, hideg- és melegvérű ló.

Póni, telivér, hideg- és melegvérű ló - mi a különbség?


Pónik - a robosztus szabadidőlovak
A póni ugyanolyan ló, mint a többi, de a nemzetközi megállapodás szerint azokat a lovakat nevezik póninak, amelyek marmagassága nem éri el a 1,47 métert (vagy 1,48 métert, ha meg vannak patkolva). A zoológusok szemszögéből ezzel még egyáltalán nincs megoldva a kérdés, hogy melyik ló számít póninak, mert sok ló ugyan alacsonyabb 1,48 méternél, de mégsem póni.
A póni olyan lófajta, amely a jégkorszaki őspónitól származik és ma az angol Exmoor póniban szinte tisztán megtalálható. Az eredeti póniknak terjedelmes törzsük és nagy teljesítményű emésztőrendszerük van. Ezzel az olyan szegényes táplálékot, mint az ágakat, vagy a fakérget is hasznosítani tudják. A táplálék megrágásához különösen nagy örlő fogaik vannak. A durva, zsíros szőr a sűrű sörénnyel és farokkal együtt jól véd a nedves időjárástól, és ősszel majdnem medveszerű téli bundává nő. A lábaik viszonylag elég rövidek és erősek. Nem nagy gyorsaságra, hanem járhatatlan terepen való kitartó vándorlásra alkalmasak.
Tipikus pónik: Shetlandi, Connemara, Dartmoor, Exmoor.

Hidegvérűek - az izmos munkalovak
A hidegvér nem a testhőmérsékletre utal, hanem a lovak temperamentumával függ össze.
Az őspóni mellett északon létezett egy másik, jelentősen nagyobb létszámú lófajta: a tundrai ló. Marmagassága 150-180 cm volt, kisebb rokonához hasonlóan erős fogsorral és jó emésztőrendszerrel rendelkezett. Hosszúkás fej, kiöblösödő orrvonal jellemezte, amely alatt nagy üregek voltak a hideg levegő előmelegítésére. A válla meredek és izmos volt. Ezáltal a mellső lábai nem tudtak nagyon előre nyúlni, de fáradhatatlanul tudták tartani a nehéz testsúlyt. Lábai erősek, patái nagyok és a puha tőzegtalajra alkalmasak, csüdje dús szőrzettel fedett volt. A zord és sokszor járhatatlan környezetükben előnyös volt az óvatos jármód, a nyugodt temperamentum és az erős akarat. Ezeket a fajtajegyeket többé-kevésbé ma is megtalálhatjuk hidegvérű lovainknál. Abból indulhatunk ki, hogy a munkalovak a jégkorszaki tundrai lótól származnak.
Tipikus hidegvérű lovak: Schwarzwaldi sárga, Shire Horse, Percheron.

Melegvérűek - a modern sportlovak
A melegvérű elnevezésnek több jelentése is van. Sokszor fajtanévként használják mint pl. Svéd melegvérű. Így használva a melegvérű elnevezés egy jól ugró és idomítható, sportos hátaslóra utal. A lótenyésztők nagy része az elmúlt évtizedekben egy célra irányította figyelmét, a modern, nagy sportlóra. Gyakran kereszteztek be angol telivéreket vagy különböző lófajtákat. Ezáltal a legtöbb sportló nagyon hasonlít egymásra és sokszor még egy szakember sem tudja megkülönböztetni őket. Melegvérűnek neveznek minden olyan lovat is, amely sem hidegvérű sem póni. Különböző őslófajták vezettek a kialakulásához.

Telivérek - a legelegánsabbak a lovak között

A világon csak két lófajtát lehet telivérnek hívni: az angol és az arab telivért. Ez a két fajta közeli rokonságban áll egymással. Az angol telivér az arab telivér alapján alakult ki.
Az arab ló eredetéről számos legenda szól. Ezek szerint a Közel-Kelet sztyeppéin és sivatagaiban finom testalkatú, törékeny, élénk temperamentumú lovak éltek. A nyitott terepen az ellenség elől való menekülésnek egyetlen esélye a gyors megfutamodás volt. Ebből a lófajtából alakult ki közel 1300 évvel ezelőtt Mohamed próféta nagyszerű tenyésztési utasításainak köszönhetően az arab telivér.

A legtöbb melegvérű lófajtát és pónifajtát, sőt a hidegvérű lófajtákat is évszázadokon keresztül arab telivérek bekeresztezésével nemesítették.

Az angol telivér tenyésztése 1700 körül kezdődött néhány tucat kancával, amelyek közül valószínüleg mindnek az ereiben már sok arab vér csörgedezett. Három mén volt a fajta megalapítója: Godolphin Barb, egy tuniszi berber, Byerley Turk, egy kiváló török mén és Darley Arabian, egy első osztályú sivatagi arab mén. Minden angol telivér ezektől az állatoktól származik. Az angol telivér a legjelentősebb versenyló és egyben a legfontosabb nemesítő a modern sportlótenyésztésben.

De mi a félvér?
A félvér olyan ló, amelynek az apja angol vagy arab telivér, az anyja pedig valamilyen más fajtájú ló.