A ló háziasítása kb. 5000 évvel ezelõtt kezdõdött, a Távol-Keleten. Kezdetben a primitív törzsek azért követték a vadlovak csapatait, hogy levadásszák õket húsukért. A fiatal lovak, akiket befogtak, és akiknek istállót készítettek, fokozatosan hozzászoktak az ember közelségéhez. A nomád lótartók rájöttek, hogy a lovak nem csak táplálék szempontjából értékes állatok, hanem szállításra is alkalmasak. Elkezdték hát málháslovakként használni õket. A ló, amióta csak az ember közelében él, a legkülönfélébb "munkakörökben" tûnik fel. De egy biztos: minden lónak keményen meg kell dolgoznia a kenyeréért, legyen hátas-vagy versenyló, igásló, stb. Kezdetben tehát a lovakat csak szállításra használták. A régmúlt korokban a kistestû lovakat fogták be e célra, a nagyobb testûek pedig harci feladatokat láttak el. A lõfegyverek megjelenése a korábbi vértezet feleslegessé válását eredményezte, a ló harci jellege is megváltozott. Ezáltal a nagy testû lovakat más munkákra irányították. Amikor az ipari forradalom beköszöntött, egyre nagyobb tömegû árut kellett mozgatni, egyre nagyobb távolságra. Kialakultak a hidegvérû fajták, melyek erre a feladatra alkalmasak voltak. A 19. században a lovakat telepeken és bányákban használták anyagmozgatásra. A lovak fontos szerepet játszottak a mezõgazdaságban is. A kistestû lófajtáknak ez túl nehéz feladatnak bizonyult. A 18. században terjedtek el a különbözõ mezõgazdasági eszközök, melyek vontatásához gyorsaság, erõ és bizonyos intelligencia is szükségeltetett, így a hidegvérû fajták hamarosan helyükre találtak a földeken. Ahogy az utak minõsége a 19. században egyre javult, és a fogatkészítés kifinomultabbá vált, szükség volt olyan lovakra, amelyek elegánsak és gyorsak voltak. Ilyen ló például a hackney. A vasút, majd a gépjármûvek megjelenésével a lónak mind a szállításban, mind a mezõgazdaságban halványult a jelentõsége. Úgy tûnt, a hidegvérû fajták napjai meg vannak számlálva, de ma egyre többen ismerik fel, hogy kis távolságok esetében a lóvontatás sokkal gazdaságosabb, mint a teherautó