A körkarámban történő munkával megkezdődik az a tevékenységi sorozat, melynek során lovunkat kontroll alá vonjuk, és megalapozzuk a jövő tréningjének sikerét.

Megkezdődik a munka

Azzal kezdjük, hogy a lovat mozgásra szólítjuk fel. Egy 18 m-es karámban kb. 6 m-re álljunk a lótól. A lehető legfinomabban, de határozottan adjuk a jelet. Egy vadlónak elég egy felemelt kéz a kívánt mozgás eléréséhez. Ha emberekkel már gyakrabban találkozott tréningben levő lovunk, valamivel erősebben kell nyomatékosítanunk, mert gyakorlatilag nem fél tőlünk. Az is lehet, hogy kötelünket felé kell dobnunk, vagy a kötél végét a hátsó lába felé kell pattintanunk, amíg meg nem mozdul. Mind közül a legveszélyesebbek azok a lovak, amelyek nem akarnak megmozdulni. Ezek általában kemény diók a tréning során is. Ilyenkor közelebb kell menni hozzájuk, és valamivel agresszívebben kell késztetni őket a mozgásra. Fontos a legnyugodtabb lónál is, hogy engedjen követelésünknek. Meg kell szabnunk egy viselkedésmintát, ami az általunk feltett kérdésekből, követelésekből, és az erre várt válaszokból áll. Rá kell vennünk a lovat, hogy körbehaladjon a körkarámban. Két dolog nem vitás: ha a ló menni akar, nem tudjuk megakadályozni ebben, viszont mi döntjük el, hogy mikor állhat meg. Ha nem is tudjuk megállítani a lovat, a mozgásában lehetőségünk van irányítani. Megakadályozni nem tudjuk, ha menni akar, de kontrollálhatjuk a mozgás irányát és a jármódot. Meghatározhatjuk, mennyi ideig kell haladnia, valamint, hogy mikor állhat meg. Ha a ló egyszer már konstatálta, hogy mi átkozottul komolyan vesszük a parancsainkat, miszerint mozognia kell, két lehetősége van. Először is átgázolhat rajtunk. Még ha legritkábban is hozzák a lovak ezt a döntést, legyünk felkészülve, és helyezzük készenlétbe a kötelet, lasszót vagy az ostort, hogy távol tudjuk tartani magunktól a lovat, és hogy ezt a kibúvási módszert a lehető legkellemetlenebbé tegyük számára. Lovunkat uralnunk kell, mint egy fuldoklót a menteni akarója. Uraljuk a lovat, hogy ne tudjon keresztülszaladni rajtunk.

A másik lehetséges reakció, hogy csak áll és bámul ránk. Ez megint csak nemkívánatos döntés. A ló nem mondhatja, hogy ma péntek van, és nincs kedvem megmozdulni. Ha a ló nem akar elindulni, hajtsuk a kötéllel, ostorral, míg elérjük, hogy mozgásba lendüljön. Annak érdekében, hogy mozgásban maradjon, folytassuk tovább az akciónkat. Ha magától is megy már, hagyjuk abba a zavaró molesztálást. A ló végül is előre tud menekülni a zavaró hatások elől, és amikor elindult, pontosan a kívánt módon reagált, megkezdhetjük vele a munkát.

Érjük el nála, hogy vágtázzon. Ebben a jármódban jobban megerőlteti magát, mint ügetésben, és hamarabb elfárad. Saját maga ellen dolgoztatjuk a testét. Amikor már fájni kezd a tüdeje és az izmai, végül ezt fogja gondolni: „Hogy jutok ki innen élve?”

Mikor mozgásban van a ló, vegyük szemügyre, hogyan viszonyul hozzánk. Az is kellemetlen, ha túl gyorsan közeledik hozzánk. Az a jó, ha engedelmes tisztelettel közeledik. Ha ez amozdulatsor túl heves, újra felédobjuk a kötelet. Ezzel azt fejezzük ki: „Nem tetszik, ahogyan közeledsz hozzám.” Ha túlságosan megriad és az a veszély fenyeget, hogy átugrik a palánkon, hagyjuk abba a noszogatását, egyszerűen ne hajtsuk tovább, engedjük, hogy visszaváltson ügetésbe.

Fontos mérlegelések

Ha a lovas lovával a körkarámban, más néven palánkkal, illetve kerítéssel körbevett futószáras körben dolgozik, tudatalattijában gondolnia kell egyes rizikófaktorokra. Egyik ezek közül a hőség. Ha a hőmérséklet 30 fok fölé emelkedik, ezt figyelembe kell vennie a lóval szembeni elvárásainál, mert a ló esetleg hőgutát kaphat.

A három legfontosabb testrész, ill. szerv, amire a körkarámmunka során tekintettel kell lenni:

1. A ló tüdeje. Ez az a szerv, amely először károsodhat.

2. A ló lábai. Vegyük figyelembe, hogy nem minden aljazat ideális. A mély homok hamar kifárasztja a lábakat – mindenekelőtt az inakat –, és minél megerőltetettebbek az inak, annál nagyobb a sérülésveszély. A kemény talaj pedig úgy hat, mint egy kalapács, amely minden talajjal való érintkezés alkalmával enyhén a lábakra üt.

3. A folyadékveszteség. Vegyük figyelembe mind a hőmérsékletet, mind a levegő nedvességtartalmát. 40 fok feletti hőmérséklet esetén a lónak már kemény munkát kell végeznie ahhoz, hogy testhőmérsékletét normális szinten tudja tartani.

Ha a ló izzad, és egész teste habos, tudomásul kell venni, hogy rendkívül keményen dolgozik. Ebben a tempóban nem tudjuk vele sokáig folytatni a munkát. Adjunk neki lehetőséget néhány percenként, hogy légzését rendezze. Ha pedig szükséges, tegyük meg ezt gyakrabban.

Gondoljunk arra, hogy a lovak sok vizet veszíthetnek anélkül, hogy különösen feltűnően izzadnának. Semmi esetre sem szabad húsz percnél hosszabb ideig izzadniuk.

Egyébként is, ha felmerül bennünk, hogy a ló a további munkához túl kimerült lehet, hagyjuk abba azonnal. Végül is nem akarunk kárt tenni lovunkban.

Ezek mindenesetre csak általános irányvonalak, ha kétségeink vannak, kérdezzük meg inkább az állatorvostól.

Ha a körkarámban dolgozunk, soha ne engedjük, hogy valaki más folytassa a megkezdett munkát – mindegy, mennyire   vagyunk fáradtak. Ha pihenni akarunk, hagyjuk lovunkat is pihenni. Ha valaki más folytatja a munkánkat, nem érzékeljük lovunk állapotát, ami forróság esetén növeli a hőguta veszélyét. Gondoljunk arra, hogy ha nekünk már nem esik jól a munka folytatása, akkor a lónak sem.

Nincs pontos szabály, mennyi ideig szabad dolgozni a ló épsége veszélyeztetése nélkül. Lehet, hogy a munkát   egy órán keresztül minden érzékelhető probléma nélkül végezzük, a ló tüdejében mégis komoly kár keletkezhet, ha edzetlenül egy órát dolgoztatjuk. Mindig újra és újra lehetőséget kell adni neki a szusszanásra. Tehát még egyszer: soha ne ártsunk a lónak a körkarámban folytatott leckék során.

Hogy lehet motiválni a lovat?

Motiválnunk kell a lovat ahhoz, hogy megváltoztassa beállítottságát.

Minél erősebb a motiváció, annál hamarabb érünk el változást. Hozzátartozik még: minél természetesebb a motiváció, annál könnyebben és tartósabban érjük el a ló kívánt reakcióját.

Szép lenne, ha csak etetéssel és jutalommal rá tudnánk venni a lovat, hogy minden helyzetben azt tegye, amit mi szeretnénk, de ez sajnos általában nem így van. Többnyire ez arra sem elég, hogy megszüntessük a ló tőlünk való félelmét. Még ha a motiváció ezen módja a tréning során nagy szerepet játszana (és játszik is), akkor sem vezetne a végső, általunk megkívánt eredményhez.

Amit mi akarunk, az egy változás a ló gondolkodásmódjában, ami egy viselkedésváltozást eredményez. A motiváció közvetlenül változáshoz vezet. A ló változására irányuló motivációjához a tüdejét és izmait használjuk – ha   üget, dolgoznak izmai, ha galoppozik, még erősebben működnek.

Először elfut tőlünk a ló. Arra gondol: „Hogy a csudába fogok innen kikeveredni?” Ezután észreveszi, hogy a futásának irányával kapcsolatosan speciális kívánságaink vannak. Mialatt köröket tesz meg, tüdeje elkezd jeleket küldeni az agyba. Felszólítja az agyat, gondoljon ki valamit, ami az erősen igénybevett tüdőnek megkönnyebbülést okoz. Ez okot ad a lónak, hogy megváltoztassa viselkedését, mert amit abban a pillanatban tesz, nem alkalmas arra, hogy a tüdejét vagy akár az izmait „megváltsa”.

Elkezd hát az agy más lehetőségek után kutatni. Megszabadulhatna a kellemetlenségektől, ha megfordulna? Esetleg megállhat? Ki tud talán a kerítés felett vagy alatt menekülni? Vagy esetleg megrúghatná vagy másként támadhatná gyötrőjét?  

A lónak számtalan lehetősége van, nem csak kettő, és fontos, hogy ezt figyelembe vegyük a tréningprogram során.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy lovunk csak jobbra tud fordulni, ha a jobb szárat húzzuk. A valóságban azonban van még egy-két variáció: Két lábra állhat, lefeküdhet, tolathat, előre mehet, földre vetheti magát, foroghat bármely irányba stb. A jobbra fordulás tehát közel sem az egyetlen alternatíva a számára. A körkarámban történő munka során sincs ez másként.

Ha a lovat körbehajtjuk, elkezdjük neki tanítani, amit tulajdonképpen akarunk tőle. Gyorsan meg fogja érteni, hogy abban az esetben, ha ránk néz, nem kell tovább futnia, tehát dolgoznia. Így megkönnyebbül, tüdeje visszaigazolja számára döntése helyességét.

Tehát a   tüdején keresztül elérjük, hogy kifulladjon. Mivel természetesen nem akarunk kárt tenni a lóban, óvatosan és meggondoltan kell cselekedni. Ha a ló tüdeje fáj, meg fogja változtatni viselkedését. Figyeljük meg azonban a különbséget: ha fáj a tüdeje, nem jelenti azt, hogy elfáradt.

Félreértések elkerülése végett tisztázzuk: a fájdalomnak különböző megjelenési formái vannak, és amiről itt most beszélünk, a ló számára sokkal kevésbé fájdalmas, mint sok más edzési procedúra. A fájdalom, amire most gondolok, ugyanolyan, mint amikor futunk, és alig kapunk levegőt. Ez a fajta fájdalom a lónak elegendő alkalom (vagy motiváció) arra, hogy megváltoztassa velünk szembeni beállítottságát.

Ha ez megtörtént, a tanulási folyamat mindkét résztvevő számára egyszerűbb lesz.

Ha a ló 15 km/h sebességgel egész kényelmesen fut, emeljük tempóját jó 20 km/h-ra. Fontos, hogy sebességét kontrollálni tudjuk mi is és a ló is.

Ezen folyamat alatt   elkezdünk egy nagy állatot kontrollálni, anélkül, hogy bármikor is megfogtuk volna. A ló és az edző számára ez egy időben válik világossá. A tanulás idején a ló végül egyre több és több kontrollt ad át nekünk, az idomárnak – egyre magasabbra kerülünk a rangsorban. Lovunk ugyanúgy, ahogy a természetben, egy rangosabb fajtársnak a szükséges figyelmet szenteli, nekünk is megadja azt.

Ezek a leckék annál erősebben vésődnek be, minél inkább lépésről lépésre tanulta meg a ló.   És ennél biztosabban és tovább maradnak a tudatában, mert õ maga jött rá a jó megoldásra.