A western lovaglás eredete

Történelmi utazásunk abban az időben kezdődik, amikor spanyol telepesek a meggazdagodás reményében meghódították a mai Egyesült Államok dél-nyugati részét. A kontinens végtelen távolságait azonban úgy tűnt, hogy csupán lovakkal lehet legyőzni.
Kalifornia akkoriban olyan spanyol kolónia volt, mely 150-200 évig a világtól elszigetelten létezett. Az egykor a hódítókkal érkezett lovak – a szarvasmarhákhoz hasonlóan – teljesen szabadon éltek, s ők alkották a vadon élő mustang ménesek állományát. A telepesek a legjobb lovakat befogták és betörték.
Ez a vidék és életforma szükségessé tette a lovaglást. A spanyolok a vaquerók (Spanyolországban így hívták a tehenészeket) lovas hagyományait is ápolták. A kaliforniai zabla és a western nyereg a spanyol zablákból és nyergekből alakult ki.
A lovaglás új irányzatainak kifejlődésében fontos szerepet játszott az észak- és kelet-európai telepesek előrenyomulása Amerika keleti részéről. Megkezdődött az „aranyláz” korszaka. A spanyol telepeseket a mai Texas, Új Mexikó, Arizona és Kalifornia területéről Mexikóba üldözték.
A 19. században kezdődött meg a keleti nagyüzemekben a húsfeldolgozás, ezért az elvadult texasi szarvasmarha csordákat befogták, és a marhaközpontokba (Abilene, Dodge City, Witchita, Tombstone) hajtották, majd onnan vasúton keletre szállították őket. Mintegy 30 évig ezek a nagyszabású jószágterelések formálták a nyugat történetét, melyek a mai western lovaglási stílus kialakulásában is nagy szerepet játszottak.
Két lovaglási mód alakult ki ebben az időszakban: a kaliforniai és a texasi stílus.
A kaliforniai stílust a nagy, szabad területeken dolgozó vaquerók alakították ki, akik a hagyományt követve, meggyőződésből voltak lovasok. Elődeik Spanyolországban bikaviadalokon vettek részt, és harci lovakat képeztek ki, melynek technikájából a vaquerók átvették azokat az elemeket, melyeket a marhákkal való munka során alkalmazni tudtak. Számukra ménesekkel dolgozni generációk óta megszokott dolog volt. Lovuk legértékesebb tulajdonuk volt.
A texasi stílus szintén a spanyol lovagló hagyományokon alapul, ám elsősorban a marhahajtás gyakorlati részének követelményeit tartotta szem előtt.
A nagy marhahajtások a legendás Chislholm –ösvényen folytak. Ebben az időszakban 4 millió szarvasmarhát tereltek texasból a teherpályaudvarokra.
A marhacsordák tulajdonosai otthontalan férfiakat fogadtak fel, akik néhány dollárért vállalták a megpróbáltatásokat. Vad lovakat fogtak be, néhány hét alatt képezték ki őket, s már akkor belovagoltnak számítottak, ha embert tűrtek meg a hátukon. Ezeket a lovakat az út végén eladták.
A texasi farmokon dolgozó lovast - eredetileg idénymunkást – a sors változtatta lovassá. Számára a marhák őrzése volt a legfontosabb, s ennek kiváló eszköze volt a ló.
A 19. század egyik borzalmasan hideg telén majdnem az összes északi államban élő szarvasmarha elpusztult. Az eddig csupán szezonmunkásként alkalmazott marhapásztorokat innentől kezdve egész éven át foglalkoztatták. Megváltoztak a szarvasmarhák és a lovak fajtái is. Tudatos tenyésztéssel a támadó kedvű longhornból erős hús-marha fajta alakult ki, míg a félvad lovakból különféle keresztezésekkel kialakították a közismert quarter horse fajtát. (V. Melléklet: Szemelvények a Vadnyugat életéből.)

Összegezve tehát a kaliforniai stílust szinte minden külső befolyás nélkül egészen a 20. századig ápolták és fejlesztették. A mai napig a kaliforniai hatás jellemzi Kalifornia, Oregon és Nevada államok lovaglási stílusát. A texasi stílus a mai Texas környékén kialakult spanyol-mexikói lovaglási mód, melyre hatással volt az angol lovaglási mód. Arizona, Új-Mexikó, Colorado, Kansas, Nebraska és Oklahoma államok jórészt a texasi stílust vették át. A stílusfajták keveredése figyelhető meg Washington, Montana, Idaho, Wyoming és Utah területén.

Forrás: Magyar Westernlovas Egyesület