Embrióátültetés - Hatásfoka, elõnyei, alkalmazása
E havi sorainkból egy újabb, a jövõ lehetõségeit rejtõ szaporítási módszert ismertetünk meg az olvasókkal. A biotechnológia egyéb módszereire a következõ számban térek ki. Ebben a számban csak az ebrióátültetést (embrio transfer = ET) ismertetem részletesebben, mivel ez az, amely jelenleg a mesterséges termékenyítés (AI) után a legnagyobb gyakorlati jelentõséggel bír. Nem tudhatjuk, mit hoz a jövõ, ezért mindig fogékonyaknak kell lenni az új, vagy még kísérleti stádiumban lévõ megoldásokra. Még akkor is így kell tenni, ha az elõször használatos protokolok (kivitelezési formulák) nem hozzák meg azt az eredményt, amelyet a gyakorlat megkívánna.
Elõször is nézzük meg, mi az oka annak, hogy foglalkozunk a biotechnológia mesterséges termékenyítésen kívüli, egyéb szaporítási módszereivel:
• a jó kancáktól nagyobb számú utód nyerhetõ
• a sportban aktív kancákat is be lehet vonni a tenyésztésbe
• az idõsebb, méhproblémáktól szenvedõ kancákat nem kell leselejtezni
• a jó csikónevelõ, de gyenge genetikai képességekkel rendelkezõ kancák hasznosíthatók anélkül, hogy a tenyészcél elérését hátráltatnák
A biotechnológiai módszerekre általában igaz, hogy az emberi beavatkozás a tüszõ ovulációja és a vehem kihordása között történik. Csak emlékeztetõül vázolnám a vehem megtapadásáig történõ eseményeket.
1) Tüszõérés: A petefészken növekvõ tüszõ tartalmazza a petesejtet. A tüszõ egy bizonyos méret felett érett tüszõ (Graaf-tüszõ), amely érett petesejtet tartalmaz. Ez a petesejt alkalmas a megtermékenyülésre.
2) Ovuláció: A tüszõ fölreped, a petesejt a petevezetõbe kerül, ahol vándorol a méh felé.
3) Maturáció: A petesejt az ovuláció után vándorlása közben még további érési folyamaton megy keresztül.
4) Fertilizáció (termékenyülés): A hímivarsejtek körülveszik a petesejtet, és egy közülük megtermékenyíti azt. Ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, a természetes viszonyok között nem elegendõ egy spermium. A „szerencsés” egy bejutását az teszi lehetõvé, hogy a spermiumok speciális anyagot hordoznak, amely akkor szabadul fel, amikor a petesejt külsõ rétegéhez érnek. Amikor a felszabadult anyag elér egy meghatározott mennyiséget, egy hímivarsejt genetikai információja bejut.
5) Barázdálódás: A megtermékenyülés után egy bonyolult irányítás révén elkezdõdik a sejtek sorozatos osztódása, majd a diferenciálódás, és végül kialakul a magzat. A lóban a barázdálódás a petevezetõben kezdõdik, és a zigóta az 5. napon ér le a méh üregébe, ahol megtapad és kialakul a magzat.
Néhány állatnál, (pl.: szarvasmarha), a fent említett folyamatok mindegyikét létre lehet hozni mesterséges környezetben is. A lónál ez még nem mûködik.
Az ET-re a 6.-8. nap között kerülhet sor. Elõtte az embrió még nem ér le a méh üregébe, utána túl nagy, ezért sérülékeny. Általánosságban igaz, hogy minél fiatalabb az embrió, annál kevésbé sérülékeny. Ennek oka valószínûleg részben az is, hogy az egyedfejlõdés során az osztódó sejtek késõbbi feladata egyre jobban meghatározott, így egyre kevésbé tudják helyettesíteni egymást. Ez adhat némi biztonságot azoknak, akik félnek a módszer kipróbálásától. Amennyibe ugyanis sérül az embrió a procedúra során, akkor azt vagy képes teljesen kijavítani, vagy elpusztul. Ezért az ET mechanikai beavatkozásai okozta fejlõdési rendellenesség kialakulásának esélye gyakorlatilag elhanyagolható. Az ET során a zigótát a donor (adó) kanca méhébõl kimossák, bírálják, majd a recipiens (kapó, vemhet kihordó) kancába beültetik.
A fejlettebb lótenyésztéssel rendelkezõ országokban (USA, Franciaország, Németország és nem utlsó sorban Brazília, illetve Argentína) jelenleg az ET használata sokkal elterjedtebb, mint Magyarországon. Ezt Dél-Amerikában az indokolja, hogy a legjobb pólólovakat fiatalon adják el. Ahhoz, hogy a tenyészetek fejlõdhessenek, szükség van az eladott kancák genetikai értékének megõrzésére, amit az ET széleskörû használatával érnek el. Franciaországban egy egész ménest üzemeltetnek, ahol csak recipiens kancákat tartanak. A termékenyítést és az embriómosást alvállalkozók végzik. A mosadékot gyorspostán küldik el az ET-centrumba, ahol az embriót megkeresik és valamelyik elõre „beállított” recipiensbe beültetik. A rendszer elõnye, hogy a kb. 200 recipiens kancát tartó ET-centrumban mindig könnyen biztosítható a ciklus megfelelõ stádiumában lévõ kanca.
Az embrió beültetése történhet transcervikálisan (méhnyakon keresztül), illetve véres úton (mûtéttel). Utóbbi eredményessége jóval meghaladja az elõzõét. Ennek az oka az, hogy a transcervikális beültetés kevésbé steril, mint a sebészi megoldás. Ugyanakkor az is igaz, hogy a hasfalon keresztül a mûtéttel végzett beültetés nyilvánvalóan nagyobb kockázatú. Mivel a recipiens kancák többnyire nem képviselnek akkora értéket, mint a donorok, az eredményességi esélyek miatt Európában egyre inkább a véres beültetési mód terjed.
Az ET gyakorlatiasságát az embrió mélyhûtése tudná növelni. Az embriók mélyhûtése a sperma mélyhûtéséhez hasonlóan lehetõvé teszi a nagy távolságokra történõ szállítást, a tetszés szerinti felhasználást. A módszer alkalmazása révén nem kell figyelembe venni azt, hogy a donor és a recipiens a ciklus azonos stádiumában van-e, mert a fölolvasztást csak akkor kell elvégezni, ha a recipiens elérte a kívánt állapotot. Így, nincs szükég arra, hogy a donor- és recipiens kancákat gyógyszeres szinkronizálással „együtt sárló”-vá tegyék. Az embrió mélyhûtés már mûködik a lóban is, de sikerességérõl eltérõ adatokat hallani.
Az ET során az egészséges, középkorú vagy fiatal donoroktól kb. 60-70 %-ban mosható embrió. (100 mosásból kb. 65 embrió). 14 napos korban a beültetettek kb. 70-75 %-a vemhes, (65 beültetettbõl kb. 46), 50 naposan kb. 60-65 % (65 beültetettbõl kb. 41). Tehát, 10 termékenyítésbõl kb. 4 csikónak kellene születni. Másképpen fogalmazva, minden 3. mosás eredményez egy csikót. Ez nem is olyan rossz eredmény, de a fogadó és a donor kancák szinkronizálása nem mindig úgy alakul, ahogy azt szeretnénk, ezért a fenti számok csak akkor igazak, ha megfelelõ számú recipiens áll rendelkezésre. (Egy donorhoz (2)-3 recipiens kell). Az embrió mélyhûtése – érthetõ módon – a szükséges recipiensek számát is tudja csökkenteni.
Az ET protokoll során mind a donor, mind a recipiens kancákat gyakori (minimum napi egyszeri) vizsgálat alá kell vetni. A mosás nem igényel speciálisan felszerelt labort, de a keresés, a bírálat és a beültetés igen. A friss embriót csak speciális szállító táptalajban lehet tárolni, szállítani és 24 órán belül be kell ültetni. A szállított embriók beültetésére mindenképp célszerû a véres módot használni.
A sok vizsgálat, az esetleges mélyhûtés, a több recipiens, a panziós, illetve a távolság miatt keletkezõ költségek révén a módszer jóval drágább, mint a mesterséges termékenyítés. (Franciaországban egy embrióátültetett vemhes kanca ára kb. 5000-6000 Euro.) Valószínûleg a jövõben is csak a jobb kancákat fogják bevonni az ilyen programokba, de azok körében akár a mesterséges termékenyítéshez hasonló elterjedséggel alkalmazhatják. (Gondoljuk csak meg, hogy Magyarországon mennyire volt elterjedt a lovak mesterséges termékenyítése 15-20 éve.) Tudomásom szerint az ET-t Magyarországon a Balaton mellett, Budapesten, Kecskeméten és Nyíregyházán végzik szolgáltatásszerûen.
Végül még néhány – tudományosan nem megalapozott – megfigyelésre szeretném felhívni a figyelmet. Az ET legalább 20 éve megvalósítható a ló esetében is, de még sincs igazán elterjedve. Ennek a költségek és a „macera” mellett részben az az oka, hogy a csikók nem hozzák a várt teljesítményt. Az ok felderítéséhez több dolgot kell figyelembe venni. (Még egyszer hangsúlyoznám, hogy az alábbiak csak a saját véleményemet tükrözik. Céljuk inkább csak elgondolkodtatás, mint tényközlés.)
• Az ET nem klónozás, tehát nem az anyát sokszorosítjuk. Az, hogy az anyának milyen az átörökítõ-képessége, ugyanúgy változik, mint a mének esetében. Nem várhatjuk el, hogy a csikó teljesen olyan is legyen, mint a mén, meg olyan is, mint a kanca.
• El kell dönteni, hogy a kanca csikói azért jók-e, mert jó csikónevelõ, (az ilyen inkább recipiensnek való), vagy azért, mert saját genetikai értékeit megbízhatóan örökíti. Ez utóbbi azonban sokszor nem nagyon adja át a mén örökölhetõ tulajdonságait. Ebbõl következõen a mént is nagyon gondosan kell kiválasztani. Véleményem szerint úgy, hogy annak „átütõképessége” azonos legyen a kancáéval. Ha a kanca „átütõ ereje” kicsi a méné nagy, akkor inkább a mén tulajdonságait sokszorosítjuk. Ez is lehet cél, de a költségek miatt itt különösen oda kell figyelni a mén minõségére.
• A kanca és a környezet fél éves koráig együtt befolyásolja a csikó fejlõdését. Ebben az idõszakban a környezet ingereire adott választ a csikó az anyjától látja. Ha figyelembe veszzük egy hidegvérû és egy telivér kanca reakcióit „életstílusát”, akkor azonnal érthetõvé válik, hogy mi a különbség a két kanca csikónevelése között. A tej mennyisége és összetétele szintén más lehet a különbözõ kancatípusoknál. Nem biztos, hogy egy puha szervezetû, túlméretes csikó a cél. A javaslatom ezért általában az, hogy a csikó típusától lehetõleg ne nagyon térjen el a recipiens kanca típusa. Félvér donorok esetében inkább nyugodt, jó csikónevelõ félvér vagy könnyû hidegvérû recipiens kancákat válasszunk, mint hidegvérût.
Összegezve tehát, az ET egy jó lehetõség a tenyésztés gyorsabb haladásához, de körültekintõ használat szükséges ahhoz, hogy ne csak fölösleges költséget, hanem eredményt is hozzon.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
